az Öreghegyi Közösségi Házban

( Székesfehérvár, Fiskális u. 93.)

A kiállítás megtekinthető február 14-ig

az intézmény nyitvatartási idejében.

Szenczi Jánosné

 a Fehérvári Kézművesek Egyesületének elnöke

az alábbi gondolatokkal nyitotta meg a kiállítást:

Szeretettel köszöntök mindenkit!

Papír.

A szótári meghatározás szerint „a papír egy olyan mesterséges anyag, amely természetes vagy mesterséges növényi anyagokból képzett rostok összepréselésével készül, melyet a rendezetlen fizikai állapotban lévő elemi szálak súrlódási ereje és egy kémiai kötés, a hidrogénkötés tart össze.”

Amikor Vincze Mátyás felkért arra, hogy nyissam meg a kiállítását, napokig tudatosan azt figyeltem, hogy az élet mely területén használunk papírt. Otthon és munkahelyen, óvodákban, iskolákban, szórakozóhelyen és komoly tudományos helyeken, utcákon és tereken, földön, vízen, levegőben, mindenhol találkozunk vele. Mondhatom, hogy elkísér bennünket a bölcsőtől a sírig, és közben mennyi mindenre fel tudjuk használni a papírt.

Mire használjuk ma a papírt?

A legtöbb papírt íráshordozóként, könyv, füzet, újság formájában, csomagoláshoz tasakok, zacskók, dobozok formájában és a háztartásban a papírzsebkendőtől a porszívó porzsákjáig sokféle területen használjuk.
Papírból készülnek a levelezőlapok, az oklevelek, a bélyegek, a papírpénzek. Papírból készítünk és hajtogatunk díszeket, papírra írjuk a hivatalos vagy magánleveleinket, papírból kapott csekkeket fizetünk be, és még sokáig lehetne sorolni a felhasználását.

Mi hozta létre ezt az anyagot, melyet olyan sokféle módon tudunk felhasználni? Az, ami miatt én is a kezemben tartom ezeket a papírlapokat. Az írás, a gondolataink rögzítésének egyik módja, melyet már több ezer éve használunk.

Az első íráshordozó a kő volt. A kő megmunkálásához megfelelő szerszámokra is szükség volt. A fémek megismerése után a kőszerszámok jelentős részét bronzból készült eszközök váltották fel.

Azokon a helyeken, ahol a kőhöz nehéz volt hozzájutni - elsősorban a Tigris és az Eufrátesz völgyében, de más sík területeken is -, agyagtáblákat használtak az íráshoz. A nedves agyaglapba karcolták bele az írástudók a megörökítendő gondolatokat, és a táblákat a napon kiszárították vagy kiégették.

Az ókori Egyiptomban íráshordozóként papirusznádból készített papiruszt használtak. A papirusznád a legnagyobb mennyiségben a Nílus partvidékein és árterületein fordult elő. Az ókorban rendkívül sokféle célra hasznosították, egyebek között kötelet, csónakot, gyékényt készítettek belőle.

A papiruszcserje rostos szárából vékony szeleteket vágtak, vízbe áztatták, majd simára kalapálták. Több réteget készítettek el, amelyeket ismét fakalapáccsal összedolgoztak. A papiruszlapokat a napon megszárították, majd egy e célra kialakított kő- vagy csonteszközzel a felületüket simára csiszolták. A papiruszlapokat összeragasztották, és tekercsekbe göngyölítve hozták forgalomba.

Az ókori Alexandriában létrehozott híres könyvtárban több, min 500.000 papírusz-tekercset őriztek, benne az akkori világ minden tudásával.

A papír nem összetévesztendő a pergamennel, mely állati eredetű. A pergament elsősorban juh- és tehénbőrből készítették, különféle kikészítési eljárással. Pergamenre írták még a múlt században is a maradandó okiratokat, okleveleket, sőt nagy ritkán napjainkban is használják ezt az anyagot.

Az ókori íráshordozók közül meg kell említeni a rómaiak viasztábláit is. A viasztáblára csontból vagy fémből késztett szerszámmal, az úgynevezett stílussal írták, helyesebben karcolták a feljegyzéseket.

A világ más tájain élő népek írásra és ruházkodási anyagként a tapát használták. A tapa a lehántolt fakéreg, amit a papíruszhoz hasonló módon állítottak elő. Az egyrétegű tapát kizárólag ruházkodási célra készítették, míg az írás céljára használatos tapa több rétegű volt.

A papír feltalálásának körülményei tisztázatlanok, sem az időpont, sem a feltaláló személye nem ismeretes. Annyit tudni, hogy a Han-dinasztia akkori uralkodó tagja, Ho-ti császár 105-ben elrendelte a papírkészítés általános elterjesztését.

Milyen volt a papírkészítés ősi technikája?

Ehhez Kalmár Péter: A kétezer éves papír című könyvéből vettem ki részleteket.

A papírkészítés nyersanyaga a bambusznád volt, amelyet késő tavasszal learattak, és félméteres vagy ennél rövidebb darabokra vágták, durva rostokká zúzták, a napon megszárították, majd száz napig meszes oldatban áztatták. Ezután újra tiszta vízbe tették, és nyáron egy, télen három hétig hagyták benne. A teljesen szétázott rostokat nehéz kalapáccsal összezúzták, a bambusz héját és más - a papírkészítéshez használhatatlan - részeit ismételt mosással eltávolították.

A fehérítést mosás és szárítás követte. A kifőzött, kimosott pépet kőlapon, majd kőmozsárban finomra zúzták, egy fakádban meghatározott mennyiségű vízzel felhígították, és a csomókat keveréssel szétoszlatták. A kapott elegyből kisebb mennyiséget kézzel fakeretre erősített bambusz-szitára mertek, és a keretet rázogatva az anyagot egyenletesen eloszlatták.

Amikor a víz a szitáról lecsorgott, a nedves papírlapot óvatosan lefejtették. Több nedves lapot egymásra helyeztek, és egy deszka alatt, kőnehezékekkel kipréselték belőlük a vizet.

Sajtolás után a még mindig nedves papírlapokat fehérített, finom felületű téglafalakon szárították meg.

Így készült tehát a kínai papír, amelyre tussal és tintával egyaránt kitűnően lehetett írni.

Kínában a II. században már ismerték a papírzsebkendőt, és a IV. század közepén, 363-ban megjelent az első pekingi újság. A VII. században a kínaiak papírpénzt használtak, a IX. században a papírt terítőnek és alkalmi öltözéknek is feldolgozták. Abban az időben e termék már egészségügyi célokra (toalettpapír) is szolgált. A X. században papírból játékkártya is készült.

Az ókori Kínában azt tartották, hogy a papír elkészítéséhez 72 művelet szükséges. E bonyolult szakmát hosszú éveken át tanították az ifjaknak, akik azután a mesterség titkát életük végéig megőrizték, s csupán tanítványaiknak adták tovább.

Az arabok, miután megszerezték a "fehér művészetet", ahogyan a papírkészítés mesterségét nevezik, sok újdonsággal gazdagították. Rongyhulladékokat használtak a készítéshez, és a kész papír felületét kenték be vékony enyvréteggel. Így a papír felülete az enyvréteg hatására zártabbá vált, így a tinta nem futott szét rajta írás közben. Az arabok már nem ecsettel, hanem ferdén lemetszett, behasított nádtollal írtak, és a tus helyett tintát használtak.

A papírkészítés az észak-afrikai arabok, a mórok közvetítésével került Európába. Az első európai papírmalmokat az Ibériai-félszigeten alapították.

A papírhasználat későbbi elterjedését gátolta a papírral szemben táplált bizalmatlanság, mivel ezt az íráshordozót nem tartották elég tartósnak. Végül is olcsó ára révén hódította meg a piacot, a pergamen ugyanis abban az időben huszonnégyszer drágább volt a papírnál.

A papírmalmokban átlagosan 5-10 fő dolgozott. Közülük 3-5 szakmunkás volt, 2-5 fő pedig segítő. A papírmalmot a papírkészítő mester vezette, akinek a munka irányításán kívül a rongybeszerzés és a készáru értékesítése is a feladata volt.

Aki papírkészítő akart lenni, annak kétheti próbaidő után - ha megfelelt - négy évig kellett inasként tanulnia. Az inast általában a legény tanította. A tanulóidő alatt az inas csak kevés fizetést kapott. Ha a négyévi tanulóidejét becsülettel kitöltötte, nagy ceremónia közepette felszabadították. Először tudásáról kellett számot adnia, majd ünnepi asztal mellett a legények levették róla a fehér inaskötényt, a sarokba dobták és ráadták a zöld legénykötényt. Az inast ezután mestere egy ütéssel legénnyé avatta. A legények általában három évig vándoroltak, és ezalatt két évig dolgozniuk kellett, ha mesterré akartak válni. A tanult legények végleges alkalmazásuk előtt kétheti próbaidőt dolgoztak le. A napi munkaidő 16 óra volt, ez csak a XVIII. században csökkent 12 órára. A háromévi vándorlás után a legény pályázhatott a mesterjog elnyerésére, ha a mestervizsgát sikeresen letette.             

A papír magyarországi történetében mérföldkőnek tekinthető, amikor III. Béla király megszervezte a királyi kancelláriát, az oklevéladó királyi hivatalt. Az egyik 1181-ben kiadott oklevelében elrendelte az írásbeliséget, melynek során az oklevelekhez a pergament használták.

A papír hazai alkalmazása az Anjouk korában kezdődött el. I. Károly és I. Lajos király uralkodása alatt az olasz városokkal kialakult politikai kapcsolatok elősegítették az olasz papírtermékek elterjedését. A legnagyobb papírforgalmat a budai, a pozsonyi, a kassai, a szebeni és a brassói vásárokon bonyolították le.

Első ismert, papírra írott oklevelünk Gentilis bíboros, Pozsonyban, 1310. május 1-én kelt oklevele, egy 172 x 235 mm nagyságú papírlap, amely valószínűleg itáliai papírmalomból származik.

A gépi papírgyártás

A XVIII. század nagy jelentőségű természettudományos felfedezései, a kapitalizálódás, a világkereskedelem megélénkülése és egyéb tényezők a különböző iparágakat a gépesítésre ösztönözték, így a gőzgépek elterjedésével a papírgyártást is gépesítették

A papírgépek elterjedése, a jó minőségű papírok gyártása azt eredményezte, hogy a termelés a korábbi, kézi papírkészítési eljárásénak sokszorosára nőtt. A papírfelhasználás a nyomtatási technika fejlődése következtében ugrásszerűen megnőtt. Ez a fejlődés a mai napig tart, korszerű gyártósorokon készítik hazánk papírgyáraiban a papírt.

Miből készül ma a papír?

A papírkészítésnek évszázadokon át kizárólagos nyersanyaga - Kínát kivéve szinte mindenütt - a rongy volt.

A rongy helyettesítésére szerte a világon szalmával kísérleteztek. A magyar kísérletek során gyékény, len és kender felhasználását javasolták papír készítésére.

A XIX. század közepén a szalmát mindinkább kiszorította a fa a papíripari nyersanyagok közül, de a XX. század közepén a fokozódó fahiány miatt felhasználása ismét előtérbe kerül.

Ma a papír növényi eredetű rostos anyagokból készített cellulózból, melyet tűlevelű és a lombos fákból, a gabonafélékből és más egynyári vagy évelő növényekből nyernek, facsiszolatból és a hulladékpapírból készül. Minden ország azt a növényt igyekszik erre a célra honosítani, amelyből területén viszonylag sok terem, hogy ne kelljen nyersanyagot importálnia.

A papírgyártás nélkülözhetetlen anyaga pedig a víz. A papíripar a legvízigényesebb iparágak egyike, hiszen 1 kg papír gyártásához 1000-10.000 liter vizet is felhasználnak. Az elfolyó vizet a természeti környezet védelme érdekében szennyező anyagoktól mentesen, megtisztítva kell a folyókba, tavakba visszajuttatni.

Tudták Önök, hogy egy papírlapnak van négyzetmétertömege, nedvességtartalma, szakítószilárdsága, ellenálló és nedvszívó képessége, simasága, ívmérete, vízjele?

Aki biztosan tudja ezeket a dolgokat, az az itt jelenlevő Vincze Mátyás.

Vincze Mátyás egy Észak-Heves megyei kis faluban, Fedémesen született 1949-ben.

A kazincbarcikai általános és főiskolás évek után a jászberényi Lehel Hűtőgépgyárban, majd a Székesfehérvári Videoton Számítástechnikai gyárban dolgozott. Aztán az élet úgy hozta, hogy váltania kellett.

1994. óta foglalkozik merített papír készítésével, melynek tudományára a Szentendrén élő és dolgozó rokon, Vincze László tanította meg. Vincze László akkor már közel 10 éve készített merített papírt, és Magyarországon ő élesztette fel a több évtizedes Csipkerózsika-álmából ezt a régi mesterséget.

Vincze Mátyás pár évi tanulás után Székesfehérváron létrehozta saját műhelyét, melyet azóta is működtet. Rendszeresen részt vesz magyar és külföldi rendezvényeken, árusít, bemutatókat tart, népszerűsíti a merített papírt, és annak készítési folyamatát. Neves művészek alkotásait jelenítette már meg merített papíron, és az Országos Széchényi Könyvtár megbízásából a régi magyar nyelvemlékeink hasonmás kiadásainak merített papírra való átdolgozásában, kinyomtatásában vett részt.

2011. óta tagja Fehérvári Kézművesek Egyesületének, ami lehetővé tette számára a kézművességre, népművészetre való rálátás kiterjesztését, elmélyülését. A Népművészeti Egyesületek Szövetsége javaslatára képviselte Magyarországot több népművész és kézműves társával együtt az „Milano Expo 2015” világkiállításon. Vincze Mátyás munkájában mindig igényes, alkotásaiban ügyel a legkisebb részletre is. Ami a keze alatt megszületik, az mindig a jó ízlésről, az ötletgazdagságról, a forma és tartalom egységéről szól.

2015-ben elnyerte „Fejér megye Iparművésze 2015” címet. 

Ismerik Önök is a mondást, hogy minden sikeres férfi mögött áll egy nő. Vincze Mátyás mögött is áll, felesége Irénke, aki a háttérből óva – vigyázva kíséri férje munkásságát. A kettőjük csapatmunkája az a sok-sok merített papírból készített szépség, mely ma ezen a kiállításon látható.

Sokat kerestem, hogy papírral kapcsolatos verset, vagy mesét találjak, és egyre ráakadtam:

Tamkó Sirató Károly: Papírgyár

Hol most madár
kapirgál,
ott áll majd a
Szentendrei
Papírgyár.

A kéménye füstölög,
ezer gépe dübörög,
most, vág, simít, összehajt:
a jó papírt ontja majd.

Szép ceruzám, radírom...
Levelemet megírom,
megírom majd, ha bírom
szentendrei,
szentendrei
papíron.


Szeretettel ajánlom Önöknek ezeket a szép, szemet és lelket gyönyörködtető alkotásokat, s remélem, hogy a kiállítás megnézése után már Önök is merített papíron, nem szentendrei, hanem fehérvári papíron írják meg karácsonyi és más ünnepi alkalomra szánt üdvözlő soraikat.

A kiállítást ezennel megnyitom.

A képeket a Galériában itt lehet megtekinteni.