Hidrológus mérnök vagyok, a vízügyi ágazatban és a természetvédelemben dolgoztam. A kézművességet jó negyven éve bőrművességgel kezdtem. Édesapám sokat és szívesen segített: ő orgonaépítőként a bőrmunkáktól a fa- és fémmunkákon át a fa márványozásig elképesztően sokféle technológiát ismert.
Textilt festettem, táskákat varrtam, sokféle technikát kipróbáltam - vannak zsűrizett fa- és kéregmunkáim, mézeskalácsaim is. Egyre inkább gyerekeknek készítek tárgyakat: csutkababát, csuhé pólyást, fa- és textil játékot. Eddig összesen 28 zsűriszámom van a Népi Iparművészeti Tanácsnál, a Képző- és Iparművészeti Lektorátusnál. Kiállításon, élőmunka-bemutatón szerepeltem Németországban (Berlin, Magyar Napok), Kanadában (Toronto, EXPO), Svájcban (Zürich, Schweitzer Heimatwerk), Szlovákiában (Nagyfödémes), Lengyelországban (Opole), Izraelben, Törökországban. Részt szoktam venni Budapesten a Mesterségek Ünnepén, Zengővárkonyban a különböző sárközi hagyományőrző rendezvényeken, újabban a tavaszi és őszi Szalmalekvár Fesztiválon. Tagja vagyok a nagypalli Régi Mesterségek Egyesületnek és a Magyar-Japán Baráti Társaság székesfehérvári csoportjának.
Rendeztem két ismeretterjesztő kézműves kisfilmet:
- Egy kovács nem kovács. Hogyan készül az ajtóvasalás?
- A bugyoga

A kézművesség művelése mellett (sokszor évekig helyette) a csuhé- és kéregfonás kutatásával foglalkoztam. Eredményeimről konferencia-előadásokban számoltam be. Legjobban a Tisza-parti Visk (Kárpátalja, Máramaros) csuhéfonó hagyományaiban mélyedtem el; ott ma is ezernégyszáz magyar ebből a kézműves mesterségből él.
A népi bútorfestést néhány éve tanulom: a legtöbbet Radetzky Csilla bútorfestő népi iparművésznek, Haszmann Gabriellának és Kovács Pali Ferinek köszönhetek.