BiroCsaba

Név: Bíró Csaba
Cím: 8055 . Balinka Petőfi Sándor u.1.
Telefon:

Email:

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Weboldal:  https://www.facebook.com/bronzveret/?fref=ts

  Biró Csaba vagyok, 1979-ben születtem Nagyváradon. Repülőgép szerelői, hittudományi, történész és egyiptológia szakon folytatott tanulmányaim, majd három évi szoboröntő műhelyben való tanonckodásom után 2009-ben alapítottuk meg feleségemmel, Láposi Gabriella szobrászművésszel a Tűzvarázs Művészeti Műhelyet, melyben bronzműves tevékenységet folytatunk. 

  Szakmai palettánk az apró használati tárgyak bronzból való elkészítésén át komoly történeti, múzeumi  rekonstrukciókig , illetve önálló alkotások létrehozásáig terjed. Fő profilunk azonban, hogy olyan öveket, lószerszámokat illetve ékszereket készítünk megrendelőinknek, melyek  hagyományos eljárással, tartós, nemes anyagból készülnek, tudatosan újra használva elődeink mintakincsét. 

   Eddigi legjelentősebb munkáink közé tartoznak a törteli hun üst, hun fegyveröv és lószerszám újraalkotásai, melyet 2014 nyarán tártak a nagyközönség elé Bugacon egy nemzetközi kiállításon. A Magyarok Országos Gyűlésén megkaptuk a MOGY díjat. 

 Tiszteletbeli tagja vagyok a Magyarországi Kovácsmíves Céhnek, akikkel együtt veszek részt a Mesterségek Ünnepén. 

  Folyamatos kísérleti régészeti tevékenységünk eredményeként a Kovács Tibor Emlékkötetben publikálták egyik tanulmányunkat, melyet Dr.Szenthe Gergellyel, a Magyar Nemzeti Múzeum népvándorlás koros régészével együtt írtunk. A tanulmányban kifejtett témában több nemzetközi és hazai kísérleti régészeti konferencián is tartottunk előadásokat, illetve bemutattuk a népvándorlás kor öntészeti technológiáját. 

  Jelen vagyunk az ország legrangosabb kézműves rendezvényein, ahol termékeink árusításán kívül autentikus bronzöntést mutatunk be a látogatóknak.

 Munkáink attól különlegesek, hogy ma is használható módon ötvözzük azokban a rég letűnt korok technikáit, szimbólumrendszerét a mai kor elvárásaival.