01IMG 6876

Bíztunk a pályázók alkotó kedvében, reménykedtünk, hogy idén is, a hagyományokhoz hűen megrendezhetjük a Betlehemi szép csillag kiállítást.

 

 

 

 

 

Köszönjük a pályamunkákat, nagy örömmel és szeretettel rendeztük meg az adventi időszakot végigkisérő kiállításunkat.

 

A Zentai úti Általános Iskola tanulóinak karácsonyi énekével, adventi hangulatban kezdődött a megnyitó.

 

A Fehérvári Kézművesek Egyesülete nevében Szenczi Jánosné, az egyesület elnöke köszöntötte a velünk együtt ünneplőket. Spányi Antal megyéspüspök úr ünnepi köszöntőjében kiemelte az advent szerepét, a lelki felkészülést a karácsonyra.

 

Landgráf Katalin textilművész, a Magyar Művészeti Akadémia tagja, a kézművesség fontosságát kiemelő beszédével nyitotta meg a kiállítást.

 

Szenczi Jánosné gondolatai a kiállításról, tájékoztatója a pályamunkákról:

 

 

„19. alkalommal hirdettük és rendeztük meg a „Betlehemi szép csillag” pályázatot és kiállítást. Pályázatunk célja, hogy az alkotások segítségével lélekben is készüljünk az Adventre, a karácsonyra, Jézus születésére, és ehhez a lelki felkészüléshez a betlehem készítése családi vagy baráti körben nagyon jó alkalom.

 

 

A betlehemes játékok a középkori, bibliai tárgyú, vallásos színjátékokból alakultak ki. A „Szép napunk támadt” Népszokások Fejér megyében című könyvből idézek: „A Honderű című folyóirat 1847. évi kötetében olvashatjuk: Karácson előtt héttel egész vízkeresztig pórfiúk, vagy kisebb városokban kézműves inasok szoktak betlehemmel járni, azaz egy templomformát készítenek vastag papirosból, melynek belsejében Krisztus születését ábrázoló faragványokat és képecskéket illesztenek – ehhez aztán betanulnak néhány karácsonyi énekeket, és Krisztus születését jelentő pásztori beszélgetéseket, így felkészülve bejárják a körüli falukat, honnan különféle ajándékokkal térnek haza.”

 

 

Pályázati felhívásunkra most nem kézműves inasok, hanem gyerekek és felnőttek egyaránt pályázhattak, ha az alkotás a betlehemi jelenetet ábrázolta, természetes anyagokból állt, és kézműves technikával, kivitelezéssel készült.

 

 

Az idei pályázatra 55 gyerek és 17 felnőtt alkotás érkezett.

 

 

A gyerekek kategóriájában 41 egyéni alkotás és 14 csoportos alkotás érkezett be.

 

 

A zsűri végignézve az alkotásokat, döntött. Szokásunkhoz híven nem első, második, harmadik díjat adunk ki, hanem az ötletes, szép alkotásokat oklevéllel és ajándékkal jutalmaztuk.

 

 

A zsűri gyermek kategóriában a következő alkotókat jutalmazta:

 

A székesfehérvári Szent Imre Gimnázium, Ált. Iskola és Óvoda tanulói közül:

Tánczos Dániel  

Piros Norina és Piros Patrik

Juhász Barnabás

Herczeg Zara Virág

Sándor Lili és családja

 

Az székesfehérvári Arany János Óvoda, Ált. Iskola, Szakiskola tanulói közül:

Szónok Gabriella

Kemény Ádám Csaba

 

A Tatabányai Szent Margit Gimnázium és Ált.Iskola tanulói közül:

Horváth Emma

Sárossi Boróka

 

 

A budaörsi Mindszenty József Római Kat. Óvoda és Ált. Iskola tanulói közül:

Gere Karolina és Cságola Vince

 

 

A bicskei Szent László Ált. Iskola 1. osztálya

 

 

A sárszentágotai Szent Ágota Ált. Iskola technika szakköre

Torma Mátyás József

Kotter Péter, Kotter Márk és Kotter Dávid

Heil Olivér – óvodás

 

 

A székesfehérvári Ciszterci Szent István Gimnázium tanulói közül:

Tóth Boglárka

Bezák Dávid

 

Külön díj:

 

A székesfehérvári Ciszterci Szent István Gimnázium rajzszakkör

 

A székesfehérvári Szent Imre Gimnázium, Ált. Iskola és Óvoda 6.a osztálya

 

 

Felnőtt kategóriában oklevelet és ajándékot kap:

Babai Zsolt,

aki a Fejér Megyei Kereskedelmi és Iparkamara ajándékát is kapja,

 

Garamvölgyi Adrienn,

 

Horváth Erzsébet

 

Tóth László

 

Magyar Katolikus Rádió ajándékcsomagját kapja: Ladácsi Ildikó

 

Gratulálunk a díjazottaknak.

 

 

Külön köszönöm a gyerekeket segítő szülők, pedagógusok és szakkörvezetők munkáját, akik aktívan hozzájárultak ennek a kiállításnak létrejöttéhez és minden alkotó résztvevőnek köszönöm, hogy ezzel a kiállítással szebbé tették Székesfehérvár adventi ünnepét.

Köszönöm Csikós-Árky Brigitta tanárnőnek, hogy kis kórusával karácsonyi hangulatot varázsolt a terembe.

 

 

A kiállítótér másik felében a Fehérvári Kézművesek Egyesülete azon tagjainak alkotásait láthatják, akik az Élő Népművészet elnevezésű XVII. Országos Népművészeti Kiállításon díjazottként vagy kiállítóként szerepeltek a Hagyományok Házában.

 

A kiállítás december 22-ig látogatható hétfőtől szombatig 13-18 óráig, vasárnap 15-18 óráig.

 

 

Vigyék hírét a kiállításnak, hozzák el rokonaikat, barátaikat és ismerőseiket is.

 

A kiállított alkotásokat 2022. január 4-én 12-18 óra között adjuk vissza. Aki előbb szeretné elvinni, kérem jelezze a 20/259-2952 telefonszámon. Az el nem vitt alkotásokat a Művelődési Ház nem őrzi meg.”

 

A képeket a Galériában itt lehet megtekinteni.