09IMG 0131 

A REFORMÁCIÓ történelmi és kulturális öröksége az élő népművészetben című

kiállítás megnyitóján a Fehérvári Kézművesek Egyesülete nevében

Szenczi Jánosné szeretettel köszöntötte a megjelenteket és a kiállítás megnyitóit:

 

  

dr Kovács Béla Sándor,  a Székesfehérvári Reformáció Emlékbizottság elnökét,

dr. Varró Ágnes néprajzkutatót,

Bencze András evangélikus lelkészt.

A kiállítás megnyitón közreműködött: a Hungarikum Együttes.

Szenczi Jánosné megnyitó gondolatai:

A Népművészeti Egyesületek Szövetsége és a Reformáció Emlékbizottság az 500. jubileumi évfordulóhoz kapcsolódva pályázatot hirdetett a magyar népművészet hagyományai iránt elkötelezett alkotóknak.
A kézműves alkotók olyan alkotásokkal pályázhattak, melyek a protestáns egyház hagyományait tükrözik, felhasználva benne a magyar népművészet motívumkincseit, s ezek az alkotások egyben az egyházi szertatások tárgyainak, kellékeinek megújulását is mutassa be.
A Közép-Dunántúl régiójának (Fejér, Komárom-Esztergom és Veszprém megye) pályázatra beadott munkáit egyesületünk gyűjtötte, rendezte.
40 egyéni alkotó és 1 szakkör küldte el hozzánk 125 alkotását. A zsűrizés után 32 alkotó 85 alkotása lett a teremben kiállítva, melyek közül 17 alkotó 56 alkotása továbbjutott az országos kiállításra.

Köszönöm Bencze András evangélikus lelkész úrnak, hogy a Székesfehérvári Evangélikus Gyülekezeti Házban helyet adott ennek a kiállításnak, mert úgy érezzük, hogy ezek a szép munkák méltó helyen vannak.

Szenczi Molnár Albert bibliafordító XC. zsoltárának utolsó két szakát idézném, mely

Tanúság ez életnek meggondolatjáról.

8
Tölts bé minket reggel nagy irgalmaddal,
Hogy jókedvvel vigyük véghez éltünket,
Ne terheltessünk szorgalmatossággal.
Vigasztalj minket, és adj könnyebbséget,
És haragodat fordítsd el rólunk,
Mellyel régulta ostoroztatunk.


9
Szolgáidon láttassad dolgaidat,
Dicsőségedet ezeknek fiain,
Add értenünk fölséges hatalmadat:
Mi kegyes Urunk, óh, irgalmas Isten!
Minden dolgunkat bírjad, forgassad,
Kezeink munkáit igazgassad.



A teremben levő alkotások megszemlélésekor Önökre bízzuk a döntést, hogy kezeink munkája megfelelően lett-e igazgatva.

Mi kézművesek valljuk azt, amit egyik kézműves társunk kapott útmutatóul anyaggyűjtése során: Ami szép és szeretettel készült, az az Úrnak is kedves.


http://www.szekesfehervar.hu/nepmuveszeti-kiallitas-nyilt-a-szekesfehervari-evangelikus-gyulekezeti-hazban?sfgallery=46628



A képeket a Galériában itt lehet megtekinteni.