01IMG 9127A Népi Kézműves Alkotóházak Országos Egyesülete , a Népművészeti Egyesületek Szövetsége és a Hagyományok Háza nyitott hévégét szervezett az országban működő népi kézműves alkotóházak, nyitott műhelyek és műhelygalériák számára , azzal a céllal, hogy megmutassák, milyen értékek hordozói azok a létesítmények, amelyek a tradicionális népi kézművesség továbbörökítő helyei, az ott dolgozó mesterek, alkotó közösségek pedig a megörökölt tudás képviselői és megújítói.

Az országos rendezvényhez kapcsolódva a Fehérvári Kézművesek Egyesülete

 2017. április 1-én 10-16 óra között szeretettel várta az érdeklődőket a Kézművesek házában, Székesfehérvár, Rác utca 27.

Egyesületünkben gyapjú és vászonszövő, varró-hímző alkotókör működik, és ezen a napon az alkotókörök nyílt napot tartottak. Betérő vendégeink megismerkedhettek azokkal az alkotási folyamatokkal, technikákkal, melyek ezekben a körökben folynak, bekapcsolódhattak  és kedvükre alkothattak.
A fentieken túl , a programhoz kapcsolódva egyesületünk tagjai több, mint 10 féle mesterség fogásait mutatták be. Az érdeklődők csodálattal nézték a fürge, határozott mozdulatokkal járó kezek között készülő szép, míves alkotásokat. Mindeközben a mesterek szívesen válaszoltak kérdésekre, beszélgettek kézművességről.

Köszönjük, hogy felkeresték alkotóházunkat!  Reméljük, hogy sokukkal találkozunk még foglalkozásainkon, rendezvényeinken, a kapunk minden nap nyitva várja Önöket.


Rólunk:

http://www.fehervartv.hu/video/index/19614     (11:15 )


http://feol.hu/kultura/nyitott-muhelyek-1827628



A képeket a Galériában itt lehet megtekinteni.