img 8156
A tábor az előző évekhez hasonlóan most is nagyon jól sikerült.
Az évről évre járó résztvevőkön kívül több új érdeklődőt is köszönthettünk, akik tudásukat gyarapítva alkotni vágytak. Ez a hét kellemes, nyugodt hangulatban lehetőséget teremtett igazi kikapcsolódásra, a szép munkák elkészítésén kívül pedig igazi pihenést és feltöltődést nyújtott.

Bodáné Fenyves Zsuzsával mindenki megalkotta kitűzhető névjegyét, ami egy kedves, személyes emlék a táborról. Egyik nap szalaghímzéses kis dobozt, filc zsebkendőtartót lehet készíteni, a másik napon neszikett varrtunk több változatban, egyszerűbbet, bonyolultabbat.
Nagy kedvenc volt a nemezelés Balla Gemmával. Kisméretű tárgyakat készítettünk, megtanultuk azok díszítését, záródását, különböző anyagminőségek társítását.
A héten kétszer választhattuk a gyöngyfűzést is. Domak Erzsébet ötletei alapján szép karkötőket, nyakláncokat füztünk, amit a nap végén viseltek a szorgoskodók.
Tóthné Albrecht Anikó mintái alapján varrtunk macikat, babákat és természetesen szép ruhákat is a babáknak.
Kovácsai Gabriella egyedi, fára festett nyakláncok készítését mutatta meg.
A szövőműhelyben egész héten kellemes csattogó hang hallatszott, az érdeklődők hamar megismerték és kezelték a szövőszékeket dr. Gulyás Antalné segítségével.
Az egyik napon  Pusztináról, a  Magyar Házból érkezett vendégek kedveskedtek nekünk szép dalaikkal, népviseletbe öltözve.
A tábor zárásakor mindenki elégedett volt, jó volt együtt lenni és közösen alkotni.

Találkozzunk jövőre is!

Az év hátralevő napjain is lehetőség lesz a Kézművesek házában szőni a szövőműhelyben, gyöngyöt fűzni vagy varrogatni az Asszonyműhely foglalkozásokon, Zsuzsa és Anikó már készülnek az új ötletekkel!



A képeket a Galériában itt lehet megtekinteni.